Matek órán borzasztóan éreztem magam. Biztos elkaptam valami betegséget. Semmivel sem törődtem, csak a fejemet fogva görnyedtem a padban, alig láttam valamit hullámos tincseimtől amik szinte az egész arcomat eltakarták. Csak azt tudtam kivenni hogy az előttem lévő padban susmorognak rólam, a kócos hajamról és hogy milyen ronda vagyok. Az iskolában mindig elveszítem az önbizalmamat, és megpróbálok olyan kicsire összezsugorodni hogy eltűnjek és senki se vegyen észre. Ha nem látnak, talán nem beszélnek rólam. Dylan óta minden megváltozott. Pedig csak 3 éve történt, és egyszerűen elképesztő hogy milyen idióták a gyerekek. Nem szeretem őket.

Visszaemlékeztem arra hogy megvertek és ott hagytak a nagyudvaron. Senki sem törődött velem, senkit sem érdekelt. Állj talpra egyedül, ne várj segítséget!
Ez még alsóban történt, de azóta már rég elfelejtettem. Ahogy mindenki más is. Nem tudom miért jutott eszembe.

Kora délután ért véget a tanítás. Dylan odahívott magához. Jóval magasabb volt nálam, ez tetszett benne. Elég gyerekes arca volt, rövidre nyírt haja és világos, aranybarna szeme. Tulajdonképpen bárki kapott volna a lehetőségen, és biztosan örömmel omlott volna a karjai közé, várva a réges rég óta vágyott csókra. Nem tudom hogy miért pont engem választott. Senkinek nem szoktak bejönni a visszahúzódó, hallgatag lányok, akik 8 év alatt jó ha két szót váltottak az osztálytársaikkal(szia és viszlát).

Amikor feltette az 'ajánlatát' eléggé meglepődtem. Elgondolkoztam azon hogy vajon mit találhat bennem vonzónak. A szőke hajam ugyan szép, a kék szemekért a legtöbben odáig vannak de az enyémek elég picik és  egy cseppet sem kékek, csupán ennyi a bibi. Inkább a szempilláim hosszúak, de azok is túl világosak ahhoz hogy látszódjanak. Kicsit gyanús hogy nyuszifogaim vannak, szeplős az orcám és turcsi az orrom. Az alakom túl vézna, és gyakran csúfoltak azzal hogy anorexiás vagyok.

Azt hiszem az osztálytársaimnak tökéletesen sikerült elhitetniük velem hogy milyen tökéletlen és csúf vagyok, aki nem érdemli meg az életet. 

Ahogy ott álltam és hallgattam teljesen összezavarodtam. Nem értettem. Semmit sem éreztem abban a pillanatban. Tökéletes nyugalom és unalom töltötte el a lelkemet ahogy néztem az arcát, a beszélő ajkait, a világos szemét. Kicsit mosolygott, de semmi nem fogott meg benne azon kívül hogy magas. Szeretem a magas embereket. Olyan hatalmasnak tűnnek olyanok mint a felhőkarcolók, vagy a villanypóznák, felérnek az égig, a fejük a felhők között tornyosul és mélyen magukba szippanthatják a kék boltozat friss hegyi illatát. Nála ez az érzés mégsem fogott el annyira mint amikor mondjuk megpillantok egy hatalmas fickót a villamoson aki a fejét a fönti vízszintes korlátra támasztja. Elővettem a cigarettámat, még tele volt, csak 3 szál hiányzott belőle. Azon agyaltam hogy már több mint egy hónapja meg van ez az egy doboz. Valószínűleg mélyre süllyednék a kemény bagósok szemében. Ahogy ez végigfutott a fejemben elmosolyodtam. Nem igazán értettem hogy hirtelen miért gyújtok rá de úgy éreztem hogy kell egy cigi ahhoz hogy megemésszem ezt az egészet. Dylan egy darabig mosolygott aztán kissé meglepetten nézett rám ahogy meggyújtottam a szálat.

-Te, te dohányzol?
Pár pilanatig értetlenül néztem, nem tudtam mire vélni ezt a kérdést.
-J-ja nem, dehogy én csak. Néha rágyújtok ennyi. Ez a doboz már 1 hónapja a táskámban roskadozik. Kicsit szégyenlem is magam érte, bár talán akik le akarnak szokni azok irigy szemmel néznék.
-Mindegy.
-Igen, szerintem is. -Mélyet szippantottam és próbáltam letüdőzni a füstöt de amikor azt mondta hogy szeret és hogy összejönne velem kiköhécseltem mindent. Kicsit meg is könnyeztem.
-Öhm, hogy?
-Szóval, benne lennél?
-Benne lennék? Mégis miben?
-Hát,.
-Mi ez valami szexuális felhívás? -Próbáltam elviccelni a dolgot de látszólag nem jött be.- Dylan nézd, ez engem, nem igazán izgat. Bocs. Nagyra értékelem hogy így színtvallottál nekem vagy mi, de. -Nagyot sóhalytottam.- Asszem hogy én nem vagyok egy romantikus lány.

Talán összvissza ennyit beszélgettünk egymással az alatt a bő 8 év alatt.