Amikor reggel fölébredtem az első dolgom az volt hogy megnézzem a felvettek listáját. Reméltem hogy az én nevem is ott lesz a sok között. Bekapcsoltam a laptopomat és gyorsan bepötyögtem az iskola honlapját. Megkönnyebbülve olvastam el hogy bekerültem. Még nem küldtek levelet de biztosan fognak. Elmosolyogtam magam. Végre itthagythatom ezt a porfészket.

A jó hír az hogy senki más nem jelentkezett oda ahova én, vagy ha mégis, akkor nem vették föl. Egy ismerős nevet sem találtam és ez csak fokozta az örömömet. Reggel kicsattanva indultam az iskolába. Végre túltehetem magam mindenen. Semi sem ronthatja el a kedvemet.

A kedvenc tanárom órájával indítottunk. Szerettem a történelmet, már csak azért is mert Paul nagyon érdekesen és viccesen adta le az óráit és mindent megjegyeztél mert a poénjaival a fejedbe verte őket. Még csak tanulnom sem kellett ahhoz hogy ötös legyek év végén mivel mindent megjegyeztem az óráin, amik meg mégis elfelejtődtek azokat átolvasgattam a rövid jegyzeteim alapján. Ő votlaz egyetlen olyan alak abban az iskolában aki nem verte nagy dobra ezt az egészet. Laza volt és mindenki átvette tőle a környezetében ezt a könnyedséget.

Az egyetlen dolog ami idegesített benne az csak annyi volt ami minden más embernél, hogy nem látott át a szitán, és nagyon is kedvelte azokat akik amúgy tök tuskón viselkednek ha nincs a közvetlen közelben. Ez már csak így szokott lenni.

Az utolsó hetekben az osztály össze-vissza szervezgetett találkozókat meg bulikat hogy legyünk együtt ha már tartós ideig nem fogjuk látni egymást. Párra elmentem de nem volt értelme. Egyiken sem éreztem jól magam. Feszengtem, és nem beszéltem senkivel. Csak ültem a tömegtől távol és bámultam a kinti környezetet, vagy valamit, bármit ami nem volt emberekhez köthető.
Egyszer odajött hozzám Khatlin és próbált velem beszélgetni de ami azt ilelti nem nagyon volt hozzá kedvem és nem is érdekelt igazán, inkább csak idegesített.
-Emily!
-Khatlin! -Láthatóan túljátszottam a döbbenetet, ezt ő is észrevette és csak mosolygott. Talán vette az adást.- Mi az?
-Fló mesélte hogy miket szoktatok csinálni és eléggé meglepődtem. Azt hittem hogy te olyan kis visszahúzódó művészlélek vagy.
Művészlélek. ez a szó annyi mindent elárul az emberek tudatlan és undorítóan buta gondolkodásmódjáról. Aki nem beszélget veled az már visszahúzódó, és aki visszahúzódó és csöndes az már művész, és olyan pátyolgatni való lélek. Erre utal ez a kifejezés a közemberek számára.
-Ahhaaa.. Hát igen, nem nagyon ismerjük egymást...
-És hallom hogy visszautasítottad Dylan-t. Nem hittem volna. Totál bejöttél neki amit sneki sem értett dehát ízlések és pofonok.
-Óóó, köszi. Nagyon kedves tőled.
-Jaj bocsi, nem úgy értettem.
-Tudom.
-Miért utasítottad vissza?
-Mert, nem érdekel? Kell ehhez indok?
-Hát elég sok.
-Ahham... Azt hiszem hogy én most haza megyek. Szia, majd a suliban látjuk egymást!